Tóközi Imre

Túl a csúcson

avagy biciklivel a vadak között

Mr. Jézus megfeszítése után 1974 évvel, egy szép április végi vasárnapon, amely történetesen éppen egybeesett a Föld napjával is (gyengébbek kedvéért: 2007. április 22. :)) elhatároztuk Habbával és Bobékkal (ez utóbbi gyûjtőnév egészen pontosan Bobot jelenti, aki - ez immár köztudomású a jó fej beszámolóim nyomán - úgy köp, mint egy lány, illetve tulajdonképpen nem más, mint egy hering, továbbá egy Piros nevű szivolát - a pontosabb meghatározást mindenki megtalálja a South Park vonatkozó részében :)), hogy megtaláljuk az északnyugati átjárót. Emiatt azért nem utaztunk volna Kanadába, hogy a Szent Lőrinc folyótól nekiindulva keressük meg azt, hanem a mi kis magyar valóságunknak megfelelően gyirmóti startot követően találtunk volna rá Koroncó és Rábapatona felé a Szigetközi útra, illetve a mellette húzódó kerékpárútra. Miután Bob és Bobek gyengének bizonyult, Habbával úgy határoztunk, hogy ezt a túrát meghagyjuk legközelebbre, inkább menjünk egy kört dél-nyugatra. Ez a zseniális ötlet egyébként egy fél kávé és egy Habbaszerű első feleség jó tanácsai közötti néhány másodpercben pattant ki a fejekből.



Nekem erről a képről valahogy a második világháborús
 fotók jutnak eszembe,amikor a Waffen-SS műveleti
tisztje a végtelen ukrajnai sztyeppe térképe
 fölé hajol, talán csak egy fekete
egyenruha hiányzik :)



Azért nem baj, hogy kimaradtunk
a világégésből...


Miután mindezt olyan jól kitaláltuk, nem maradt más hátra, mint magunkra ölteni az óhatatlanul szükséges felszerelés darabjait (először azt hittük, hogy elég lesz nekünk egy-egy övtáska is, de végül Habba feláldozta magát és hozott egy hátizsákot is, amiben aztán végül szinte semmi nem került a térképen kívül, de azért jó, hogy elhozta :))



Már itt is elég kemények voltunk szerintem...


Az egyszerűsített útvonal kivezetett Gyirmótról az egykori TSZ mellett, majd egy keresztnél (a templomi esküvő miatt a saját keresztelője előtt álló Bobnak ez mindenképpen kiváló hely lett volna egy kis ájtatosságra, hogy az Úr ne haragudjon rá nagyon az álszentsége miatt) elfordultunk balra és hamarosan kiértünk a koroncói útra, ahol először nagyon kényelmesen kezdhettünk el kerekezni, mivel egy nagy hasú (még az enyémnél meg TCs-énél is nagyobb volt neki) ürge simán lehagyott bennünket, hogy aztán Koroncóra beérve kiderüljön, hogy ő csak az első ellenőrző pontig megy, mivel betért mindjárt az első kocsmába - szóval neki volt motivációja rendesen... :)))



Azért lássuk be Habba, ez égő volt, még ha
a túra végére javítottunk is :)



Pedig nem is mentünk olyan lassan,
de a fröccs nagy úr lehet...


Azért nem törtünk le nagyon és faltuk a kilómétereket rendületlenül tovább, s közben átbeszéltük a világ minket érdeklő részét, ami hol egy egészen kis szelet, hol pedig az egész mindenség maga (amiben Isten egy kis aranyos maci, a Sátán pedig egy nagy gonosz medve az uristen@menny.hu c. film analógiájára :)), de most ne menjünk bele ennyire a részletekbe, mert ez nem a földi filozófia alapműve, hanem egy rövidke túrabeszámoló(nak indult :)).



Hol lehet az út vége? Van az útnak vége egyáltalán?
Farkába harapó kígyó... :)


Szerencsére a Koroncó utáni semmit megtörő Zöldmajornál nem támadtak meg bennünket a gyépések hordái, bár egyet azért láttunk (majdnem olyan volt, mint a bácsinéni Doborgazszigeten néhány évvel ezelőtt, erről sem mondtam volna meg, hogy milyen nemű és ami azt illeti nem is szívesen néztem volna meg az elsődleges nemi jellegeit), majd végre egy útelágazás és néhány további kilóméter után beértünk Tétre, ahol a Széchenyi úton a temető után van egy aprócska, de annál hangulatosabb kis cukrászda két kedves, mosolygós pincérlánnyal és finom franciakrémessel, aki erre jár, semmiképpen se hagyja ki, ha csak egy picit is tiszteli a hasát. Azt hiszem itt léptük át a bűvösnek hitt 20 kilóméteres távolságot, de ugye tudjuk, hogy a világ nem elég...



Habba tud úgy enni, mint aki normális



Igazából én is, de most nem akartam :)



Egy kávé mosollyal rendel...


Lassan már tényleg megismernek bennünket az összes környékbeli kávézóban és nívósabb sörözőben annyiba botlottunk bele a túrák során, s álmainkban szerepel, hogy egyszer csak nem is kell beszélni, hanem mindjárt hozzák a szokásosat. :)

Téten egyébként már majdnem látszott, hogy város, tulajdonképpen mindenük volt, igaz a legtöbb intézmény és üzlet még mutatott némi hasonlatot a Tanú című film magyar narancsával, de egyszer még lehet belőlük valami. Mindenesetre röviden konzultáltunk Bobékkal is telefonon, akik ekkor valahol Győrszentivánon kerekeztek, ami már majdnem mérhető távolság a lakásuktól, de végül is két keréken egy valaggal tényleg nem egyszerű az élet sok-sok év kihagyás után, szóval nézzük el ezt most nekik, jövő szombaton úgyis megmutathatják, hogy mit tudnak, a következő nagyobb volumenű túrán :))
Utunk egyetlen városa után aztán Felpéc felé kanyarodtunk, amiről kiderült, hogy nem véletlen a nevében szereplő előtag (bár ez parázs vita tárgyát képezheti, mert a "fel" tényleg jelenthet valamit, de a "péc" értelmezése még ősmagyar öntudattal sem értelmezhető könnyen, esetleg Toroczkaiéknak talán sikerülne előkeríteniük valamiféle hat ujjal és foggal született finnugor táltos sámánt farkasbőr kacagányban, aki segíthetne az értelmezésben, de annyira azért talán mégsem alacsonyodunk le, hogy szóba álljunk e modern kor régivágású, önjelölt "hadvezérével"), hiszen ha enyhén is csak, de szinte mindvégig emelkedőn tekertünk, s előfordult talán olyan is, hogy a homlokunkon meg-megjelent egy-egy kósza izzadságcsepp...



Végre, itt már megint lejt egy kicsit, a távolban
pedig lassan feltűnnek Felpéc házai



A Bakonyér, Felpéc előtt talán 100 méterrel


Végül csak elértük ezt a falut is, s villámként suhantunk át rajta, miközben azért sikerült találni itt is egy "háromszáz... nem harmincezer liter"-es csapatot, nevezetesen egy magas vékony, csúnyácska, de legalább erősen egyszerű arcú lányka sétált összebújva egy neki vállig érő brazil szappanoperahős sráccal (nem, mintha bármi problémám lenne a különböző rendű és rangú - avagy éppenséggel színű - emberek közötti kapcsolatokkal, de ők azért eléggé érdekesen festettek, mindenesetre sok sikert neki, adjanak sok Nobel-díjast a világnak), majd a falu végén mi balra el.

Egy ideig még látni véltük a távolban Turgenyev fehér vitorláiként a reményt, hogy megtaláljuk a térképen sárga kereszttel jelölt utat át a hegyen Tényő fele, de csak olyan földutak voltak mindeféle jelzés nélkül, amikben még az én szélesebb kerekeim is simán, mélyen belesüllyedtek a homokba, Habba vékonyka városi cuccával pedig az eleve esélytelenek nyugalmával tekert néhányat még a biztos vég előtt, majd a józan eszünk egy pillanatra felülkerekedett a kalandvágyon, s inkább visszafordultunk mindahányszor, majd úgy döntöttünk végül, hogy jó lesz nekünk Szemerehegy felől is az a fránya Tényő, úgyis kezdtük már érezni az emelkedőknél némileg a combunkat (itt már elhagytuk a 30km-t). Nos, Tényő messzebb volt jóval, mint hittük, a kanyargós, vacak úton nem egy tüdőerősítő útszakasszal kellett megküzdenünk, de legalább láttunk egymást kergető nyulakat, illetve néhány őzet is. Tulajdonképpen ha már előjött az állatfarm, akkor egy majdnem tigrist is láttunk még Felpéc előtt jóval az út mellett, de aztán kiderült közelebb érve, hogy csak egy nagyobbacska macska némileg elferdült színekben pompázva, s ha egészen pontosak akarunk lenni az állatvilág ismertetésekor, akkor Habba észrevett egy ásót is (gyk. vakond) az út szélén elterülve, amint háton fekve napozott, és bár szerintem nem volt túl jól, azért rendesek voltunk, és nem szóltunk a majdnem tigrisnek, hogy ott van.

Szemerehegyen egyébként (ha már úgyis csapongunk) végre megtört a jég, és sikerült nekünk is kielőzni egy biciklist.



Mi és minden más biciklis -> 1:1


Ezután jó sok ideig nem történt semmi érdemleges, ha csak az nem, hogy egymás seggét fényképezgettük, hogy mennyit formálódott már a sok sporttól :)



Jó kis segg ez, meg is tapogatom kicsit...



Te fogtad meg a seggem? Nem? De akartad! :)


S egyszer csak sok lőn  meg vala és még több kanyar után egyszer csak messiásként rogyott a nyakunkba a felismerés: végre elérkeztünk az aranygyapjú országába, ahol minden hím vadász, a vadászok pedig egy helyre mehetnek csupán, a nekik címzett kiskocsmába, ahol az alkonyivá szelídülő napsütésben ittunk egy pohár csapolt... ööö... jegesteát, mert ugye biciklivel is csak azt lehet... :)



Habba talált hozzá egy Vasárnapi Kisalföldet is, amiből
kiderült, hogy a sok barom Győrben, a büdös
városban biciklizett a Föld napja alkalmából,
de legalább nem zavarták a mi
köreinket a természetben



Hűsítő tea :)


Egyébként ha már újra előjött a ki előzőtt meg kit kérdéskör kicsifel fentebb, akkor megemlíteném itt, hogy Tényőn is "lealáztunk" egy 70 éves öregembert a kocsma előtt valamivel, fel is vetette, hogy cseréljünk biciklit, de mikor mondtuk neki, hogy a miénk még elég messze fog menni innen, inkább lemondott a bartelről. Azé' egy a lényeg, 2:1 lett a mi javunkra az előzések aránya. :)))

Miután sikerült némileg erőre kapnunk az eddigi 43 km után, a lassan, de biztosan hűvösödő este ellen felvettük a most már tudjuk, hogy miért hoztuk magunkkal pulóvereinket, aztán nekivágtunk végre a hazaútnak.



Asszem én így is csudajól festek (volt olyan
is, hogy a nyeregre ült)



Las Vegas, végállomás


Ugyan néhány röpke pillanatra elkacérkodtunk a gondolattal, hogy még feltekerünk Győrújbaráton a táborig és onnan vesszük az irányt végleg haza, de aztán Csanak határában mégis nagyon határozottan mentünk el az erre vonatkozó útjelző tábla mellett, mert bár lelkesedésünk töretlen volt, erőnknek már a végére értünk lassan (az ami nem öl meg az keményít helyett egy huszárvágással áttértünk a fokozatosság elvi filozófiájára :)), így aztán végül nyolc óra körül értünk haza hozzánk (picivel négy előtt indultunk Gyirmótról), ahol éppen az utolsókat rúgta a vasárnap délutáni kertipartizós buli Keresztanyámékkal, unokatestvéremékkel és öcsémékkel (kaját nem sokat hagytak, de legalább almáspite maradt még egy tányérral, amire gyorsan le is csaptunk). A km-óra egyébként a házunk elé érve ugrott át éppen az 55km-en (Habba ugyan tőlünk még tekert haza olyan 2 km-t, de mivel a számlálót tőlünk indítottam, hazaérve tekert pontosan annyit, mint én), ami nekem tökéletesen elég volt azt hiszem a vasárnapi ebéd után, s valami azt súgja, hogy Habbának is, mert hamarosan jött tőle egy SMS, amely szó szerint így hangzott: "Vazegh, nehogy leülj, én alig tudtam felállni utána!", de ezt a hibát ekkorra már én is elkövettem... :)

Egyszóval a következő túra szombaton lesz, ez már eleve egész naposra, de a mainál nem sokkal több kilóméterre tervezve, hogy még had szokjuk egy kicsit a kiképzést újra, ennyi évvel a vidám gyermekkori mókás biciklitúrák után. Még lehet jelentkezni :)