Tóközi Imre

S igen, elkészült végre-valahára!
 
Az Úr 2004. évében tartott kenutúra hiteles története!
 
Borzongás! Hidegrázás! Szenzáció!
 (Figyelem, itt-ott vulgáris kifejezésekre bukkanhat! :))
 

S Árpád urunk mondta vala vele. Ja nem, az a Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetelében vala. Vele. Mindegy. Tehát ez évben is megrendezésre került ama nagy hírû 2003-as kenutúra emlékére az  újabb próbatétel, amelyben kiderült, hogy ki az igazi férfi és ki nem, s amelynek során bebizonyíthatta (volna) Bob, hogy igazából nem is hering és nem köp úgy mint egy lány (de nem tette).

Résztvevők (Hall of Fame :))





Minekutána TibiCsoki úgy csinált, mint aki hónapokig szervez (de lefogadom, hogy egy délutánnál többet nem foglalkozott vele, mert ahhoz túl lusta még munkaidőben is :)) és már minden szépnek és jónak látszott, közbeszólt az én pályázatom meg az áthelyezésem és mivel olyan gyorsan történt mindez, hogy már nem tudtam megszervezni egy teljes hetet magamnak, így csak két napon vettem részt a férfierő eme próbáján (meg még akiket vittem azok is), így a dolog többi részét kénytelen vagyok leszűkíteni néhány mondatra a beszámolók és a fényképek alapján (ha már itt tartunk, a  fényképek egy része megtekinthető bárki számára, aki akar röhögni egy jót, a másik részük viszont csak a résztvevő Cactus Clone Members klubtagok - erről majd mindjárt - részére hozzáférhető azok tartalmi, hogy is mondjam... szóval azok szélsőséges, némileg kilengő magatartási formákat megörökítő volta miatt (Habba te egész életedben bánni fogod, hogy nem ide jöttél Horvátország helyett :))

Na szóval a kemény mag (aki állt TibiCsokiból, Bobbul, az öcsémből meg az ő nőjéből) azzal kezdte a felkészülést a túrára, hogy bevásárolt 99.-HUF-os (nem elírás :)) Tesco gazdaságos garbókból a nehéz napokra, illetve 600.-HUF-os Cactus Clone Members övtáskákból (egyben megalapítva eme klubot is) illetve hasonló jó dolgokat vettek még számtalant, amelyek a Tesco gazdaságos kenutúra elengedhetetlen kellékei (pl. mentafa csemete a mojito koktélhoz, dobozos Borsodi sör amelynek a dobozából BÁRMIT el lehet készíteni ha az ember a sört már magába töltötte, stb.)



Tesco gazdaságos garbó és ami mögötte van :)


Az idei rendhagyó túra (ami az olyanok miatt kellett, mint a én, aki képtelen elintézni magának egy hét szabadságot) főhadiszállása Doborgazszigeten volt megtalálható (a térképen is megtalálható Dunasziget mellett) ami azzal a nem lebecsülendő előnnyel is járt, hogy egyrészt csak egyszer kellett sátrat felverni, másrészt meg a Bob aki ugye hering és továbbra is úgy köp mint egy lány bátran tudott dacolni az ismeretlennel és oroszlánként küzdve az utolsó két napon elfoglalta a  kemping társalgó szobájának díványát, mert kényes bőrét törte a sátor kemény talaja, ám hogy ne bukjon le, mindig korán felébredt és bekapcsolta a reggeli meséket a tv-ben, mintha azt nézni jött volna csak be és azt hitte, hogy akkor senki sem gondolja, hogy olyan béna, hogy benn alszik, pedig de. Állítólag tényleg nem azért ment be aludni, mert a TCs mindenáron meg akarta dugni álmában (mivel a Habba ugye nem jött el...), ami minden bizonnyal csak egy rossz indulatú pletyka ;)



A tábor


Az első este (vasárnap) jórészt ivással és kreativitással telt el (Borsodis dobozból hajtogatott mindenki magának hamutartót, a díjnyertes munkának ízléses négy cigaretta tartó része is volt), továbbá a hímneműek vidám élcelődéssel ütötték agyon az időt (nagy csomókat téptek ki részegen egymás mellszőrzetéből). Meg csináltak mindenkiről haspiercing-es képet (egy és kétforintossal a köldökben) és még hasonló jófejségek folytak, amik ilyen beteg elméknek ittasan az eszükbe jut...



Baljós együttállások voltak itten már
kérem a legelején is...



A tivornyán részt vett a a képek tanúsága szerint a mentafa csemete is, aki ekkor még meglepően jó állapotban volt (azaz élt :)). Másnap asszem eveztek is, de ezt majd elmeséli aki akarja, mert én még nem voltam ott, hogy hiteles beszámolót adjak a történtekről. Kedden reggel aztán megérkeztünk mi is Emesével meg Dallasszal (a Ricsi nevű kreatúra csak estére jött mert dolgozott napközben, meg mondjuk előtte éjjel én is, szal direkt jól kipihent voltam). Mire kiértünk, olyan 11:30 körül, akkor már úgy tekinthettünk a társaságra, mint aki nagyjából fel van ébredve (öcsém éppen akkor támasztotta ki a budi ajtaját egy székkel Bobnak, aki szarni volt, hogy ne tudjon egykönnyen kijönni - mondjuk ez a budi megér egy misét: kis előtér mosdóval és két piszoárral, a piszoárok előtt ablakkal, hogy vizelés közben is szemmel lehessen tartani a kempinget, mellesleg aki elmegy az ablak előtt, az is jól lássa a bent lévők csökevényes nemi szervét; illetve volt még két sz*ró wc is. Ami viszont a hely sava-borsát megadta, az nem más, mint a tény, hogy ezt az egy wc-t használta hím- és nőnemű egyaránt, így simán lehetett rémisztgetni az öreg nyanyákat rettenetes nemiszervekkel (na azok nem mi voltunk akik ilyet meg tudtak tenni erre alkalmas méretű nyúlvány híján :))



Bob most elbújt, vagy  csak lepippantja magát?
Ez sosem tudható egy olyan  pasasnál,
aki úgy köp mint egy lány, meg
egyébként is egy hering... :)


Miután kiderült, hogy csak a Cactus Clone Members klubtag lehet ember, hálát adtunk az égnek, hogy mindenkin volt ilyen ruhadarab akik később csatlakoztunk. Rövid helyismeret és a helyi nevezetességek megtekintése (ez kimerült abban, hogy a ping-pong asztalnál már szlovák, az udvaron meg még magyar mobilhálózat volt és a kettő között volt  vagy 10 méter :)) és néhány kisgyerek megfenyegetése után a törzsi tanács úgy döntött, hogy elmegyünk megnézzük Dunakilitit, természetesen vízi úton, mert azért vagyunk itt. Persze a sok hanyistók kiképzésen részt vett ember (mind a négy) beszállt a saját kenujába, én meg maradtam Emesével és Dallasszal hármasban a mi vizi alkalmatosságunkba, ami nem lett volna baj, mert rettentően izmosak voltunk és többször is majdnem tudtuk tartani a tempót, csak éppen hármunk közül én voltam az egyetlen, akinek volt már evező a kezében valaha is - de ehhez képest szerintem marha jók voltunk és fel sem borultunk volna, ha... de erről majd később :))

Szal miután megnéztük a helyi kuk-klux klán keresztégetési búcsújáró helyét (tényleg volt a parton egy atom nagy fakereszt) a vízparta siettünk, felszerelkezve minden földi jóval (evező, mentőmellény, krokodildetektáló készülék, stb ja és sörrel is meg chipsszel) és miután hozzáfértünk a vízhez - pár balfék szintén vízre akart szállni - már neki is feküdtünk az evezésnek. Kb. 10 perc után TCs-ék kitalálták, hogy van valahol balra egy bazi nagy komp. Tényleg bazi nagy volt, de ennek ellenére olyan jó volt a második világháborús álcázása, hogy csak sodszorra találtuk meg (és még csak véletlenül sem azért mert vakok voltunk...)

Igazából már elfelejtettem, hogy miért is van jelentősége a kompnak, mert végül is nem arra mentünk (azon a részen rengetek kis sziget van a vízben, vagy ha úgy tetszik ezer ágra szakad a folyó és számtalan alternatív útvonal létezik - kicsit mátrixos, mikor az ember keresi a kijáratot. Ja megvan, ott emeltük át először a kenut.) hanem elmentünk a halálátjáróhoz, ami azért jó mert ott három (vagy négy) részre szakadva ömlött át a víz a mi águnkba és azon kellett felevezni egy 10-15 méteres szakaszon, de nem volt rendes egyáltalán. TCs-ék mentek elöl és simán el is fogyott a lendületük még az elején, én meg nem akartam addig belevinni a csapatot a jóba amíg ki nem derül, hogy túlélhető-e a történet, így aztán mi is előbb egy forduló mellett döntöttünk, hogy egyenesen rá tudjunk zúdulni az árra. TCs-ék másodszorra is majdnem megszívták, de aztán fennakadtak egy kövön és a kenuból kiszálva átcibálták a hajót is meg magukat is szarabb részen (közben megmentették Krisztát is aki meg akart halni a térdig érő vízben, de aztán nem sikerült neki, csak az egyik papucsát vitte el az ár).

Miután bátorságot merítetünk, mi is nekizúdultunk az átjárónak, de kevesek voltunk hárman, a víz visszadobott bennünket. Aztán mikor másodszor is nekifutottunk (eveztünk), akkor úgy már majdnem félúton kiderült, hogy nekünk is leér az evezőnk. Ki is ugrottunk Dallasszal, hogy áthúzzuk a kenut, de az elemek összeesküdhettek ellenünk vagy mi, mert egyszercsak a kenu felborult (alatta lett egy Emese, aki  nem kicsit lepődött meg :)) és persze az ár megintcsak kezdte elsodorni (még a sörrel teli műanyag láda is kezdett elúszni, de szerencsére a fuldokló Emese megértette, hogy csak egy esélye van: vagy a sörrel együtt mentjük ki, vagy sehogy, így aztán visszahúzta az evezőjével, a másik kezével meg próbálta tartani magát a kenu oldalánál :)) persze Dallasszal együtt, aki nemtom hogy került ki előlem, de mindegy. Én is okosan bedugtam az evezőmet a zsombékok alá (tavaly már elvesztettem egyet) aztán odaúsztam, hogy csináljunk valamit. Ez a valami az lett volna, hogy úszva megpróbáljuk felvontatni a kenut a zúgón, de ezzel hamar felhagytunk, mert hátra többet haladtunk mint előre, de aztán jött TCs és öcsém, hogy segítsen. A vontatáshoz így is kevesek voltunk, de legalább így már voltunk elegen, hogy megtartsuk a kenut, amíg beszáll az elit csapat aki mégiscsak felevez vele.



Mer' a Bob ért hozzá...


Szerencsére egy helyen véletlenül leért a lábam a gennyes iszapba (legalábbis valami ilyemi volt a tapintása) így állva már könnyebb volt a dolog. Közben a rutintalan Dallas törölközője és Emese napszemüvege is eltűnt még a boruláskor. Azért visszamásztunk valahogy amíg TCs-ék tartották a hajót, mi meg most már széleskörű tapasztalatokkal felvértezve kerestünk egy normálisabb ágat, ahol ugyan nem folyt sokkal gyengébben a víz, viszont már az elején jól leért a lábunk és áthúztuk a kenut (a nyálkás algás sziklákon jó volt folyton megcsúszni mezitláb és belerúgni az élesebb részekbe, meg a kb. egy méter széles csatornában a két oldalt belógó csalán sem volt nagyon rendes...). Ezt az utat persze még kétszer meg kellett tenni, mert öcsémmel és TCs-vel visszaindultunk megkeresni Kriszta papucsát, amíg Emese, Kriszta és Dallas kipihente az advencsör megrázkódtatásait, Bob pedig visszament az evezőmért, amihez egyszer már korábban odament és integetett is vele, csak okosan otthagyta amikor mi mégsem haltunk meg. A víz egyébként nem is volt olyan (nagyon) hideg, bár kimondottan meleg sem, és noha messze nem volt olyan tiszta, mint előző éven a Mosoni-Duna, azért onnan testközelből nem tűnt olyan mocskosnak, mint a partról szokott.

A papucs persze nem lett meg, de legalább felfedeztük a nádast, ahol viszont nem volt semmi (egy fia krokodilt sem láttunk idén). Miután visszamentünk és megint szétb*szta a talpunkat a sok szikla, meg akinek ez fontos volt elszívott egy cigit (azért a mindent szárazon tartó elpusztíthatatlan, elsüllyeszthetetlen (tehát nem a Titanicról van szó :)) és vízhatlan műanyag láda jó találmány :)) elindultunk tovább a Niagara vízesés felé. Azért előbb még végignéztük egy másik csapat bénázását, akik ugyanott akartak átjönni, ahol mi, de nekik sem ment sokkal könnyebben.

A Niagara különben jó móka. Ahogy közeledtünk az a kényszerképzetem támadt, mintha ott elől messze a víz sokkal feljebb lenne, mint mi. Persze azt hittem hülye vagyok (jó, persze egyébként hülye vagyok :)), de aztán tényleg ez volt a helyzet, a víz egy kőgátról zúdult le felénk, talán 2-3 méteres szintkülönbséggel (emlékezetből nem könnyű megbecsülni - ja nem is, azt beszéltük, hogy nagyot mondunk, szóval több száz méterről van szó :)). Persze ezen felmenni csak úgy lehetett, hogy a szélén felvittük a kenukat. Itt megálltunk a tetején sörözni meg chipset enni és közben csúzdáztunk is lefele a "vízesésbe" mentőmellényen, mert az jó buli. Krisztáék meg elmondták, hogy előző napon itt indultak nászútra öcsémmel a túlpartra a gát tetején mert a másik oldal már Szlovákia, de annyira csúszott, hogy nem tudtak átmenni, így aztán lőttek a nászútnak jól.

Miután erőt merítettünk a Borsodi hatalomból (természetesen jó természetjárókhoz illőn a dobozokat nem dobáltuk szét hanem vittük tovább magunkkal), tovább eveztünk jó sokat (Emese motor el is fáradt közben) aztán egyszer csak odaértünk Kilitihez, ahol a földi paradicsom várt ránk: hideg sör, homokos strandröplabda pálya és frankó kavicsos part, amitől csillagokat láttam, mire végigmentem rajta mezitláb (a cipőm még atom vizes volt, mert a papucsomat otthon hagytam a nagy reggeli kapkodásban) és még ruhaszárító fák is voltak (mindenünk csurom víz volt még mindig a borulást követően és nem is volt nagyon jó idő, hogy gyorsan megszáradjunk).

Na itt el is dekkoltunk egy jó órát, de aztán visszaindultunk, mert Ricsi nem tudta, hogy hova kell jönni, nálunk meg csak TCs lemerült telefonja volt, miután mi többiek otthagytuk a miénket a kempingben. Visszafele tök másfele mentünk és jóval gyorsabban haza is értünk (meg még a kenut sem kellett  átemelni), de közben megnéztük a halálzúgót is (na az tényleg az volt, abban az ágban atom gyorsan folyt a víz és tele volt nagy sziklákkal is mintegy kihívásként, amin egyszer úgyis átküzdjük magunkat (a kemény mag végül csak megpróbált rajta felevezni utolsó napon, de persze nem sikerült nekik).

Na mindegy, végre visszaértünk Doborgazszigetre késő délután és ott a parton készült rólunk az egyetlen kép, ami valamelyest bizonyítja, hogy kenuzni voltunk (mentőmellényben állunk a parton :))



Itt még (vagy már?) nagyon mosolygunk :))


Aztán egyszer csak telefonált Ricsi is (közben a férfiak raktak tüzet - na jó meggyújtottuk a faszenet - a nők meg grilleztek lajhárt meg málét. Ja nem, az a Gyaloggaloppban volt, mi sült pulykahúst ettünk meg sült virslit meg salátát is, hogy ne kapjunk skorbutot (mert az ellen a metaxa nem jó, pedig azt is elkezdtük kortyolgatni, csak Dallas nem, ami nem is volt baj, mert nemsokára ki kellett menni Ricsi elé aki eltévedt; ez mondjuk nem volt nehéz, mert én navigáltam telefonon és kapásból rossz településre irányítottam :))



túl a csúcson



Vajon így kifolyik amit megvedeltünk?


Este mikor összeállt az ivócsapat és a férfiak már kezdtek eleget inni ahhoz, hogy székkel és hamutartóval meg ruhafogassal is rendkívüli tehetséggel ping-pongozzanak, végre elkészült az étek is. Hatalmas zabálást követően aztán elkezdett inni mindenki mindenfélét, ami részben szkanderbajnokságba (Bob eljátszotta Stallone-t a Túl a csúcsonból, csak mindig vesztett, még Krisztra is lenyomta két kézzel sárkányos tetko ide vagy oda :)) részben kicsi-a-rakásba torkollott (Bob volt alul, és kiesett az egyik veséje is közben, de tényleg) de igazából senki sem rúgott be nagyon, csak Dallas, aki úgy éjféltől kezdődően végighányta a parti hátralévő részét, meg éjjel is párszor így cselekedett, és még másnap délelőtt is, meg úgy egész másnap teljesen más napja volt :))



Dallas itt már majdnem nem volt jól (belőle kifolyt :))


Volt még pár durva dolog este, de ezek is azok közé a dolgok közé tartoznak, amiket ugyan megörökítettünk, de inkább megtartjuk magunknak :) Meg persze TCs-ék le akarták fényképezni, hogy él nemi életet az aki nővel ment, de se öcsémékkel, sem pedig velem nem volt szerencséjük, mert már eleve álmosan mentem reggel, így nagyon hamar el bírtam aludni (és szokásommal ellentétben  horkoltam is állítólag úgy, mint egy jól megtermett orrsövény-ferdüléses rozsomák :))



Ott gurul egy vese is valahol...



ez elég meleg cucc... :)))


A következő napon majdnem végig esett az eső, így nem igazán csináltunk semmi konstruktívat (igaz Bob kitalálta a módszert, amivel egyszerre ihatja a sört és szívhatja a cigit meg harcoltunk darazsakkal dinnyeevés közben, illetve meglepetten konstatáltuk, hogy a mentafa csemete túlélte a megpróbáltatásokat (jónéhány levelét feláldozta előző este a mojito kotél oltárán), így jogot formált arra, hogy jövőre is magunkkal vigyük jól.

Este meg jól hazajöttünk, megint csak a kemény mag maradt, akik még csináltak, ezt-azt (közben azért nem érezték magukat rosszul a képek tanúsága szerint), majd szombaton délután ők is hazajöttek és együtt szétröhögtük magunkat a képeken.



Az egy főre jutó UFO-k száma  is növekedésnek indult némileg :)

Aki megint nem jött el, az ismét jól bánhatja (pedig már hónapok óta elment a felhívás a listára), de már most lehet jelentkezni a jövő évire is :))