Tóközi Imre

Kenutúra '2005.

(Doborgazsziget, Magyarország (még éppen))

2005. augusztus 07-13.

Részt vett rajta mindenki, akinek nincs keresztneve, kivéve a Dallas unokatestvérét, aki ugyan szintén ott járt, mégis volt keresztneve (eme anomália a keresztnevekkel csupán azért érdemel említést, mert csak :)), De ne szaladjunk ennyire előre...

Vasárnap este érkeztünk meg kellemes hangulatban, majd a villámgyors sátorállítás után (még a mi négyszemélyes, középső kamrás duplavázas sátrunk  is  felállt egészen tűrhető részidővel, szemben a tavalyi esettel, amikor már mindenki a második sörét itta, mire öcsém összeszenvedte :)).



Épül a tábor


Ezután következett a nagybevásárlás a móvári Tesco nem éppen felemelő áruházában (a győri nem kicsit jobb), ahol kiderült, jó, hogy csak nyolcan vagyunk, mert mindenki mást akart venni és enni, így számomra örökkévalóságnak tűnt, mire konszenzusra jutott a banda (még egyedül is utálok vásárolni, csapatban pedig egyenesen a rosszullét kerülget tőle).

Végre valahára aztán visszaértünk a táborhelyre (Buroki vendégház, csak ajánlani tudom mindenkinek), és nekiálltunk grillezni egy kis kolbászt, mert az finom. Időközben kiderült az is, hogy a tavalyi koedukált WC idénre átalakult és van női és férfi rész is (viszont a tavalyi nagy  talány, a bácsinéni most nem volt ott, így már sosem derül  ki, hogy melyik nemhez is tartozik valójában), bár a fal nem ér a plafonig, így a légtér közös, illetve a férfi WC-ben egymás mellett van a piszoár és a budi, így családias hangulatban lehet a különböző dolgokat  végezni :)). A vacsora ettől függetlenül isten volt, a hozzá elfogyasztott sör pedig olyan új ötleteket adott, mint az övtáskára akasztott sörösdoboz-tartóként funkcionáló saját névre gravírozott fémbögre (lásd  képmelléklet). Éjszaka  aztán szembesülnünk kellett vele, hogy közeledik a jégkorszak, bár a hálózsák + takaró (már ugye aki hozott...) már egészen elviselhető klímát teremtett (hallomásból tudom, hogy aki nem a Gombi és én vagyok, azok éjszaka összebújtak, de hát ez egy meleg világ :)).



Bögre-sörtartó



Koedukált WC


Másnap nem volt különösebben rendes az idő, egész nap esett meg viharos szél fújt, így aztán a nap (rendhagyó módon, mert a többi napon azért vízre szálltunk) némi asztalitenisszel (így nem hangzik olyan kínaiul :)) és kártyajátékkal folyt, illetve a délután jelentős részét kitevő paprikáskrumli bográcsba imádkozásával (szerencsére mindenki másképp tudta az összetevők sorrendjét, de Bob muterja telefonos segítséget nyújtott), majd a végén a meglepi 10 tojással, amit a már majdnem kész kajába kell beleütni és összekeverni vele (pár perc alatt belesül és teljesen finom lesz). Kénytelenek voltunk továbá egy kissé kemény kenyeret (már csak ilyen volt este a boltban, igaz emiatt ingyen is kaptuk) a fejemmel  széttörni,  majd  a  sütőben megpörkölve megenni. A hatalmas jólét (evés) után a szokásos henyélés és okoskodás, illetve némi italozás következett, majd a gyengébbek (köztük én is) úgy döntöttek, hogy dacára az előző este kigondolt nomád életformának, nem várnak a fürdéssel csütörtökig (TibiCsoki majdnem kibírta, az egyik képen jól látható a frissen nevelt lábfétise - na ezt mi többiek nem vártuk meg :))



Azért nem vittük mindig kenyértörésre a dolgot...



Gyufástrükkös srác, kissé eléggett ujjal :)



Paprikáskrumpli vacsi


Kedden aztán egy egészen más nap virradt (vagyis nem esett annyira), de a reggeli és némi séta után - ahol kiderült, hogy az idén is jó formában lévő TibiCsoki még képes ugrani, tehát elég távoli rokona még csak az elefántnak, aki köztudottan egyedüli szárazföldi emlősként nem képes erre a mutatványra :) - vízre is szálltunk és kezdésként eleveztünk Dunakilitire. Mondjuk nem volt nagyon rendes a csónakok elosztása, mert a rutinos TibiCsoki és öcsém voltak az ellátóhajó, majd az e téren szintén tapasztalt Bob és Dallas unokatesója (akit nem is értem, hogy miért nem Lacinak hívok, mikor azt rövidebb kiírni) fogták  közre a vizet még csak messziről látott Pirost. Ebből következik, hogy az igen-igen sokat tapasztalt (ez azt jelenti, hogy tavaly már borult velem :)) Dallas lett az orrdíszünk (aki jó motornak bizonyult, mert húzott rendesen, viszont az idegei elég jól tönkrementek pár út alatt néhány kellemes manőveretől :)), majd a billegtető művész Ghomby (na ő még nem ült kenuban) majd "a én" a kormányos (Dallas ugyan több ízben is le akart cserélni, de mivel nem akadt más, végig én kormányoztam neki a kenunkat mindenlétező akadálynak :)).



TibiCsoki lábfétise



Gyalogtúra nem nagyon messze



És mégis mozog a Föld :)))


A tavalyi csúszdánkon ezen a napon nem volt víz (Kiliti előtt van egy beton  duzzasztó, amin atom jól lehet mentőmellényre ülve csúszkálni, ha van rajta vagy 10 centi víz, de most csak szerdától emelekedett annyit a vízszint, hogy pár centis átfolyás legyen, de az sem algásodott el eléggé ahhoz, hogy jól csússzon), majd némi eső és evezés után el is értük a kitűzött célt, ahol hideg sörrel és meglepő módon száraz homokkal ellátott röplabdapályával várt bennünket a Kilitin lévő Vízpart Söröző. A röpladba egész jól ment volna, ha a többség nem teljesen antitálentum a labdajátékok terén (én bénán is élveztem), de következő napon már egészen jól ment (mármint a keddihez képest :)). Estefele visszaeveztünk a táborhoz, de útközben megálltunk egy kis szigeten (ahova a mi kék kenunk persze csak másodszorra tudott kievickélni), ahol többen a vízbe engedték némi sárga folyadékot (nemtom hány nap alatt ért Győrbe az anyag, de figyelembe véve a víz öntisztulási képességét, (ott) már nem mart halálra szerintem senkit :)). Este betoltuk a maradék paprikáskrumplit, majd én elmentem futni, mások meg keményen innikezdtek. Nem tudni melyik módszer volt a jobb hideg ellen, mert senki sem fagyott halálra az éjszaka...



A nagy csapat



Strandröplabda Dunakilitin



Megadtuk nekik :)



Volt aki azt hitte, hogy csocsóban is jó
(igaz hozzám képest bárki az :))




(csend)élet a fatrözsön


Szerdán a változatosság kedvéért ismét Kilitin voltunk, ahonnan szakadó esőben eveztünk vissza, hogy teljesen jó legyen, majd miután minden vizes volt, konyhában meg nem főzünk táborozáskor, ezért miután kifogyóban lévő készleteinket ismét Móváron bepótoltuk (nekem megint kiújult a vásárlás-fóbiám), közös megegyezéssel nekiálltunk éttermet keresni (ez este kilenc után elég nehéz hadművelet volt, mert már sehol nem volt konyha, bár az elég gusztustalan volt, amikor 5 perccel konyhazárás után már elhajtottak bennünket, pedig biztos a napi bevétel jelentős részét hoztuk volna - aztán szinte a szomszédban, már Doborgazon találtunk egy panziót, ahol jó fejek voltak ésfogadtak bennünket zárás után is, és nem mellesleg jó volt a kaja is).



Ha egyszer menni kell...



Még mindig a kis szigeten, de nem a sárga vízben :)




A helyi vizek rettegett kalandorai lettünk egykettőre



Ezt a napot is túléltük


Este mindenki korán elhalt a sátrába, és másnap reggel is elég nehezen vánszorgott elő (mondjuk az jellemző volt, hogy valaki - Dallas vagy Ghomby - és én elmentünk reggeliért a boltba, majd miután terülj-terülj asztal lett, hirtelen felébredt a csapat, bár néha ez sem segített, pl volt, hogy Bob és Piros picit később bújtak elő a hét közepe tájékán és Piros annyira képben volt, hogy meg kellett neki mutatni, hogy hol van - már napok óta - a kenyér és a konyha). Azért az is előfordult, hogy mire visszaértünk, már lefőtt a kávé :)



Krokodil Dundee borotválkozik



Ezért a látványért sem kellett sokat sétálni




Ha a hegy nem megy Mohamedhez,
avagy Sziszifusz akcióban



A lábkoszok támadása



A lábkoszok visszatér(nek)


Csütörtökön alternatív útvonal mellett döntöttünk, bár a végcél ekkor is  Kiliti lett volna (amelyet nem értünk el, mivel TibiCsoki fellázadt, hogy nem azért jött, hogy beledögöljön az árral szemben evezésbe). Azonban ehhez sikeresen venni kellett volna egy kellemetlen akadályt: a folyó ugye rendületlenül folyik, még ha csak egy kb 30 méter széles mellékágról is van szó, azonban ha egy híd miatt két oldalt töltést emelnek és ezen a részen mondjuk 6-8 méteresre szűkítik, akkor ott megduzzad és atom erősen zúdul tovább két oldalt, középen frankó örvényeket keltve. Na ezen kellett felevezni, ahol persze a kék kenu ismét brillirozott, de a híd túl messze volt és csak két borulást követően, negyedik nekifutásra (egyszer nem borultunk fel, csak szimplán nem bírtunk átevezni), koronázta siker a ténykedésünket (a fényképeken jól kivehetők a próbálkozások, de ide méretbeli problémák miatt csak pár fotót mellékelek), mégpedig meglepő módon a legdurvábban folyó részen (mi a többiekkel ellentétben megpróbáltuk anélkül, hogy belekapaszkodnánk a hídba, de végül meg kellett állapítanunk, hogy egyrészt nem vagyunk ehhez elég erősek, másrészt pedig Ghomby nem rendelkezik a megfelelő helyen pocakkal, hogy alacsonyan legyen a súlypontja és amellett, hogy össze-vissza evezett - pedig üvöltöttem is az ütemet - először tutkóra miatta borultunk. A másodikat nemtom, az túl gyorsan történt, és egyszer csak a vízben voltunk :)).  A hídon túljutva aztán 5-6 kanyar után TCs fellázadt (mondjuk mint másnap kiderült, nem sokkal feljebb tényleg nagyon nehezen tudtunk volna csak felevezni, mert összeszűkült az ág), így visszacsorogtunk a hídhoz (a másik oldalról sokkal kellemesebb volt áthaladni rajta), majd hosszas fürdőzés következett a sekély, de azért elég erős sodrású vízben (nem volt könnyű megállni a derékig érő részen sem, de azért halált megvető bátorsággal, csigalassúsággal tapogatózva átkeltem a vízen a fényképezogéppel, hogy a hídról lefényképezhessem az alattam az árral magukat átvitető harcosokat - tisztára, mint Vietnámban :)).

Ezek után nem volt baj az étvággyal sem, szerencsére Bob faterjáék a hagyományoknak megfelelően ismét megjelentek egy nagy adag kajával (leves és rengeteg palacsinta, amielyet csak harmadszorra sikerült befalnunk, pedig pusztítottuk rendesen). Este Aranyeső Yuccában volt a fő program, majd némi italpusztítás után  kultúremberként nem feküdtünk le aznap amikor felkeltünk  (mondjuk  én  igen,  mert  futni  is  voltam,  de persze - gondolom a többi táborozóval egyetemben - aludni én sem tudtam, mert a többiek nem nagyon voltak csendben, de végül is ez erről is szól :))



Palacsinta, mint a földi mennyország egyik alappillére



Ilyen, s ehhez hasonló, őskorból itt
ragadt vadállatok között éltünk



Pénteken igazi túlélő túrát terveztünk, amelyről sajnos nincsenek fényképek, mert egyrészt már alig maradt pár fotónyi hely a memóriakártyámon - be kell ruháznom egy nagyobba -, másrészt pedig nem akartam   megúsztatni, pedig ez volt a legtutibb. Persze ismét alternatív útvonal, kellemes kőgát-zúgókon kezdve, majd némi labirintus a vízbe zuhant fák között, végül elhibázott jobb kanyar (a fáról lógó egészen kicsit halott gólyánál) és némi teaivást és a hollétünkkel kapcsolatos vitát követően visszaeveztünk és bemerészkedtünk egy olyan vékony ágba, ahol a kenu csak egy helyen fért el keresztben (az egyik fahíd előtt pár méterre), ahol persze mi ezt meg is tettük és kevésbé dicsőséges módon tolatva értük el az ellenorző  pontot.  A  híd olyan alacsonyan volt a víz felett, hogy ki kellett szállnunk és átemelni a hajókat. Ghomby alatt szerencsésen beszakadt a híd, de még abba sem hagytuk rendesen a röhögést, amikor TibiCsoki merész húzással elengedte a vízre bocsátott kenujukat és azt a jófej víz el is vitte (szerencsére Bobék előttük elindultak, így volt aki megfogja,  különben vagy utolértük volna, vagy nem, mert az összes akadályt simán kikerülte úgy, hogy senki nem nyúlt hozzá :)), viszont amíg öcsémmel leúsztak a vízen (a part mindkét oldalon járhatatlan bozót volt) és beszálltak, mi Dallasékkal átvettük a vezetést, és a következő hídnál jól megmutattuk...



Az igazi kemények



Vadvizi hajósok, avagy ezt most k*rvára elhittük
 (a háttérben Bob vizel :))


A híd túl messze van - már nem az első próbálkozás :)



Itt még minden jónak tűnik



Kezdünk beleérni a komolyabb áramlatba



Az ár már átdobott a túloldalra, de
még nincs minden veszve



Még két másodpercig vagyunk a víz felszínén :)



Ennyi volt :)



Na szedjük össze magunkat és kezdjük előről...



Mit röhögtök szemetek :)))



megérdemlünk egy kis pihenőt


...volna, ha nem építik picit magasabbra, így miután szépen ráfordultunk, a víz alá is mosta a kenut és bár kitartóan küzdöttünk az elemmel pár másodpercig, hamarosan annyira megdőlt a hajó, hogy ömleni kezdett a víz a peremen keresztül, így jó kormányosként elsőként elhagytam a hajót és erre buzdítottam a többieket is, majd a híd  túloldalán  találkoztunk  ismét, ahol szerencsére kilátszottunk a vízből, így ki tudtuk önteni a vizet, mire megérkeztek a többiek, akik szintén  átvették  a  módszerünket  annyi különbséggel, hogy még a híd előtt  vízbe ugrottak, nem csak alatta, de így már könnyű volt, miután mi kitapasztaltuk, hogy csak derékig-mellig ér a víz :)).



Folyóparti csendélet



Onnan indultunk neki a hídnak



Isten a legjobb mosógép, avagy
irány a híd alatti centrifuga!



Itt még nagyon bátrak



De nem véletlenül, kis kockázat, nagy élvezet :)



Bobék is remekelnek



Mindjárt elsodródnak, vagy mégsem?



Sose vót ilyen jó :)


Miután ilyen jól beváltunk élhajónak, ismét beálltunk a helyünkre, de szerencsére két kanyar után kiértünk arra az ágra, csak picit feljebb, ahol előző napon nem  akartunk tovább evezni. Miután megéreztük a sodrást, nem volt kérdéses, hogy merre fordulunk (a híd mellett döntöttünk :)), majd nem sokkal később a többiek is erre a meggyőződésre juthattak, mert a híd mögötti sekélyesben csak pár percet vártunk rájuk. Mivel Doborgazig már előző napon is majdnem megszakadtunk felefele, ezért a rögtönzött haditanács döntése alapján újfent elkanyarodtunk Kiliti fele (ott csak kis részen kell szembe evezni  és  ott  sem  veszélyes  a  sodrás),  majd a csúszdás kőgátnál kiderült,  hogy mégiscsak ezt láttuk két órával ezelőtt, amikor jobbra fordultunk, majd ahelyett, hogy 10 métert vittük volna a kenukat és nyugodtan ellapátolgattunk volna, mi a keskeny ágat választottuk a belógó ágakkal és pókokkal (párat sikerült is összeszedni a rendkívül hatékony kormányzásomnak köszönhetoen, és még napokig kék-zöldfoltokborítottak, gondolom Dallas és Ghomby is így lehetett ezzel :)).



Akkor talán grillezzünk tegnapi maradék pizzát



Hm... de finom (mi meg éheztünk, mert
még csak most kezdtük a főzést)



De már indul is a hagymakommandó



Szerencsére hamar visszaértek



Azért nem éltünk mi olyan rosszul na :)


Azért utólag már nem bántuk annyira ezt a ballépést, innen a karosszékemből pedig már kifejezetten jó kalandnak tűnik ;)

Este kellemes grillparti volt megint. Vagyis nem, mert az még szerintem csütörtökön volt, mivel ezen az estén Ricsi barát-kolléga is lenézett a majdnem nejével és két kutyának csúfolt izéjével, amikor is lecsó volt a menü 30 tojásból (döbbenetes mennyiségnek tűnt a bográcsban, mégis majdnem kevés lett), meg zacsis leves. Utána a tábortűz fényénél hullócsillagvadászat (a szerencsésebbek - mint pl a én - egészen sokat láthattak,  kivéve  TibiCsokit,  mert  ő  mindig  háttal  ült  nekik).



A bátor srác (az volt a lényege, hogy ki
nem rántja el a fejét reflexből)



A vendégek se maradjanak ki, főleg Ricsi ilyen arccal :)



A bátor srác fokozza az estét egy kis tűzrúgótánccal



Azért itt már nem volt józan :)



Bob is rendületlenül imádja a tüzet


Szerencsére mindenki hulla volt, így megint viszonylag hamar eltűntünk a sátrakban, de nem sokkal lettünk jobban másnap reggel sem, mert hamar kitaláltuk, hogy sok a  felhő és erős a szél (Dallas az unokatestvérével eljött péntek este, mert dolga volt szombaton, így nekünk nem volt motorunk, Bobéknak meg kormányosa) és inkább ne is evezzünk már, hanem bontsuk el a tábort és menjünk haza. Így is tettünk, és délután  5-kor már otthon is pusztult mindenki (szó szerint, még másnap is túl fáradt voltam ahhoz, hogy elmenjek búcsúba, pedig állítólag kultúrált bál volt, de így jártam, majd jövőre).
Végeredményben istenség volt az egész, és simán kihoztuk 20 rugóból fejenként. De ez már a végszó, s bár rengeteg mindent kihagytam (van amit  okkal, van amit úri passzióból - jól van na, lusta vagyok annyit gépelni)  gondolnom  kell  arra  is,  aki  végig  akarja  olvasni, meg különben is el kell jönni jövőre, mer' jó! ;)