Tóközi Imre
 
Az évezred kalandja
 
avagy a Tudományos Kör Legbelső Pontjának
viszontagságai a Mosoni-Dunán

 
 
Néhány ember bizonyára hitetlenkedve gondol arra, amikor azt mondják neki, hogy TV és mixergép nélkül is lehet élni majdnem egy héten keresztül. Nos, nem is lehet. Vagy csak ha jó sokat iszik az ember...
 
A teljes csapat öt (mint később látni fogjuk, ennek a számnak mágikus jelentősége lesz) emberből és négy nőből állt (a túra során kiderült, hogy a nők azért kellettek, mert egyrészt a férfiak nem szeretnek mosogatni, másrészt meg mert különben ki kiabálta volna folyton a vízen, hogy "jaj jaj mind meg fogunk halni!" :))



na ő nem kiabálta volna, ha
nincs ott, de ott volt :)



Mivel a kaland során megállapítottuk, hogy a természet gyermekei vagyunk (mindvégig természetesen viselkedtünk :)) ejtsünk néhány szót a tájékról, amin volt szerencsénk átvágni magunkat. Aki látta a Gyűrűk Urát, az könnyűszerrel maga elé képzelheti az evezős részt, Gondor kapuit, a Ködlápot, ami mind-mind megtalálható a Mosoni-Duna Rajka-Győr közötti szakaszán, meg persze Gollamot, aki nem más, mint Bob az Autista, aki egészben lenyelt egy élő kishalat (szal ő már bizonyított, így Habba te már nem lehetsz Szméagol), bár a drágaszágát nem ő veszítette el, hanem Ricsi az Időtlen (elveszítette az óráját még a második napon), de ennyire ne szaladjunk előre...
 
Tehát adott egy hol gyorsabban, hol lassabban folyó víz (igazából itt a "folyó folyó" és a "folyó víz" közül nem tudtam eldönteni melyik hangzik hülyébben ebben a mondatban) ami meglepően tiszta volt (ahol kavicsos volt az alja, másfél-két méterre is simán le lehetett látni) bár helyenként tele volt hínárral (különösen a Ködlápnál ami Kimle és Dunaszentpál között van) és néhol olyan vaddisznókkal, amik túl sokat ittak és ezért felpüffedtek (a túl sok víz ugyanis felpüffeszt :)) és amik nem kimondottan jó szagúak, nem beszélve a töménytelen alligátorról és oktpuszról amik ránk lestek a vízben, sőt egyszer még egy olifántot is láttunk, de azt már mi sem hittük el. :)
 
Az erdő sok helyütt nemes egyszerűséggel belenőtt a folyóba, a fák ágairól gyilkos pókok hada lesett ránk (mikor a kormányosok nem álltak a helyzet magaslatán - például a én - bár a legjobb mikor a röhögők pár méterrel lejjebb szintén így járnak - mint például a Bob :))
 
Na tehát elindultunk Rajkáról (az előző krónikában már ecseteltem az itteni kempinget, ami egészen kultúrált ugye) egészen pontosan három kenuval, amelyek a keresztségben rendre a TITANIC, a DAS BOOT, illetve a BISMARCK nevet kapták (ezeket piros szigetelőszaggal sikerült is rájuk "írni", a lényeg, hogy igazi túlélő neveket sikerült választani) és éppen csak kicsit voltunk másnaposak (Ricsi kicsit jobban, pedig belőle kijött a metaxa még este :)) és az első nap még jórészt külön haladtunk, mert azt hittük, hogy a nők is átérzik, hogy kenutúrára jöttünk, de ez nem egészen így volt mert kissé idegenkedtek az evezőtől ami azért nem volt rendes ránk nézve... Aztán rájöttünk, hogy a leghatékonyabb, ha összekötjük a három kenut és felváltva eveznek a rettenetesen izmos emberek (akik közül három a pocakjában hordta az erejét :))

Felborulni viszont nem sikerült egyszer sem (mert marhára jók voltunk) de azért a seggünket jól szétültük mindjárt első nap, pedig mindenki különféle technikákat próbált kifejleszteni ez ellen, de vitathatatlanul TCs vitte a pálmát, aki karfiolokat növesztett a valagára (na az nem volt rendes :))

Ja közben a Bismarckkal egyszer jól lehagytuk őket és kikötöttünk ott, ahol az előző kaland alkalmával is pihentünk (a TCs által otthagyott emlékkupac még megvolt :)) és jókat ettünk (mi voltunk a kantinhajó is) de nem bírtuk befalni az egész készletet hárman, már az arra járó többi hajónak is dobáltunk át fasírozottat, de aztán mégis maradt egy kicsi, mire utolértek a többiek. Hiába marha rendesek voltunk...
 
Aztán este csoportterápiát tartottunk Halásziban (némi alkohollal fűszerezve) miután megettük a gyengébbik nem jeles tagjai által főzőtt paprikás krumpli szerű gulyást (igazából nem derült ki pontosan mi is az, de az íze határozottan jó volt) meg a férfiaknak jó sok is jutott belőle, mert sikerült kifogni ama ritka pillanatot, amikor elkezdtek rajzani a kérészek (amik a tiszavirágok) ami nem lett volna nagy baj, csak ezek a tányérokban gőzölgő kajánkban akartak rajzani és nem győztük kimerni őket mert atom sokan voltak. Az egész vagy tíz percig tartott, de legalább a csajoknak elment az étvágyuk, igaz, a torkunkat nekünk is kaparta pár kérészszárny :))

A terápiát egyébként öcsém tartotta, ami közben kiderült, hogy ki hogyan veszítette el és hogy a Bob alkoholista (később azt is bevallotta, hogy ő igazából egy hering, de ez már Kimlén volt :)). Az, hogy a Bob úgy köp, mint egy lány, már korábban kiderült...


kell néha egy kis henyélés...


Ami még nem volt rendes az Ricsi, öcsém, és TCs bélműködése, akik mellett nem lehetett megmaradni (ráadásul Ricsivel és öcsémmel egy sátorban fuldokoltam mert túl akarták szárnyalni egymást - nem tudtam meg ki győzött, mert időközben beájultam a szagtól...). Egy kis szünetben mondjuk a TCs és Bob fémjelezte sátorból is hallatszott valami mennydögésszerű robaj, majd Bob hangja, amint a megváltó halálért könyörög :))
És ekkor a chilis bab még hátra volt...
 
Másnap pihentünk (ez azt jelenti, hogy semmit csináltunk) Bob szülei meg hoztak palacsintát sokat; a faterja pedig elmesélte, hogyan gyújtották meg katona korában a fingot, aminek kék lángja van. Este ezen nekünk is kísérletezni kellett és öcsém bebizonyította, hogy az állítás bizony igaz :))
A nap fénypontja viszont vitathatalanul az Activity parti volt (igen először a palacsintát akartam írni, mert enni jó, de aztán leszavaztam magam) amikor is mindenki számot adhatott lehengerlő képességeiről (voltak vidám pillanatok, de aki már játszott ilyet az úgyis tudja, hogy király, aki nem az meg így járt, mert most nem fogom leírni kb. 5 oldalban a baromságokat).
 
A harmadik napon nekivágtunk a Kimle felé vezető útnak, belül telve reménységgel, mert mindenki azt állította, hogy a kimlei kemping minden kempingek királya. Persze nem, de ezt még reggel (vagyis dél után kicsivel, mikor kezdtünk az induláson gondolkodni) még nem tudtuk. Mindenesetre frissen és kipihenten (na jó nem :)) nekifeküdtünk az evezőknek (a bal motort - Ricsi - le kellett cserélni a Titanic bal motorjára, hogy ne húzzunk el annyira, így a Bismarck lelassult a Titanic sebességére, már csak a Das Boot-ot kellett mindig megvárni, de aztán nem is mentünk sokat külön, mert összekapaszkodni jó (mert akkor lehet sok cigiszünet - legalábbis a dohányosok szerintem azért találták ki az egészet mert addig nem kellett evezniük). Mindenesetre ezt az útszakaszt gyakorlatilag végigpihentük, kivéve Mosonmagyaróvárnál, ahol ki kellett szállni a gátnál és gyalog cipelni a kenukat legalább 15 métert ami eléggé megerőltető volt, ezért utána muszáj volt megenni a magunkkal hozott élelmiszerkészlet jó részét (már majdnem egy órája úton voltunk :)) TCs kicsit játszott a nagyobb csónakok részére kifejlesztett csörlővel egészen addig amíg sikerült neki megakasztania (szerintem ő volt az első ember akinek ez sikerült, mert az annyira egyszerű, hogy gyakorlatilag elronthatatlan, de ezek szerint mégsem). Az egész olyan volt, mint a Panama-csatorna, ami már csak azért is jó, mert amikor épült, úgy tervezték, hogy az éppen épülőfélben lévő világ legnagyobb hajója is pont át tudjon rajta menni. A sors iróniája, hogy ez a hajó sosem járt arra, mert Titanicnak hívták...



ezen már majdnem mindenki rajta van


Az átkelés után megint összekapaszkodtunk és így is maradtunk egészen Kimle előttig. Mondjuk ez az útszakasz aztán végképp nem volt rendes mert tele volt atom nagy kanyarokkal, amik miatt legalább háromszor olyan nagy utat kellett megtenni, bár kicsit feldobta az utat az egyik kikötésnél, hogy amig TCs egy szintén lefelé csordogáló pár kislányát idomította (még Halásziban találkoztunk velük és nem együtt jöttünk, csak néha találkoztunk, attól függően kinek mikor volt kedve evezeni) egy vizipisztollyal (a dudát szerencsére erre az útszakaszra nem hozta magával, amivel Halásziban az őrületbe kergetett benünket), addig Bob az Okos csinált magának lábfétist valami sötét, festékszerű anyaggal amiből először csak egy kis petty volt a papucsán, aztán amikor le akarta mosni, megfogta a fél lábfejét meg a papucsa orrát, szerintem azóta se jött le neki :)))

Valószínűleg földönkívüli anyaggal volt akadt dolgunk, de nem akart belemenni, hogy a tudomány nevében amputáljuk a lábát és elküldjük a Magyar Tudományos Akadémiának (ennyit Bob Tudományos Köri munkájáról).

Végül Kimle előtt talán egy km-rel különváltunk, és nem sokkal később hatalmas, tomboló szélvihar tört ránk szinte a semmiből, ami szemből fújt (na ennek nagyon nem örültünk) és evezni kellett rendesen (A Das Boot jól lemaradt, bár születtek elméletek, hogy a víz alatt már megelőzött bennünket, mert nem lehetnek olyan bénák, hogy ennyire lemaradjanak, de aztán kiderült, hogy mégis az utóbbi az igaz (két nővel ne kezdjen az ember, pláne ha ugye ő maga is úgy köp :))

Viszont a kimlei kemping messze várakozás alatt teljesített, mert nem kimondottan volt meleg víz (pontosabban csak egy nagyon pici ideig este nyolc után - mondjuk mikor mi mentünk TCs-vel, Ricsivel meg öcsémmel akkor annyi volt, hogy nem győztük széjjel locsolni mindenfele - még TCs karfioljaira is jutott - de aztán Ricsi buta lett és elkezdett hideg vízzel locsolni bennünket, mi meg vissza aminek az lett a vége, hogy egyrészt az egyik zuhanyrózsa megadta magát, másrészt pedig maradt még egy kis melegvíz másoknak is).

A csajok is a fiúzuhanyzóba mentek, mert női előtt hatalmas sor állt (na nekik egyrészt már csak részben maradt meleg víz - de eddződniük kellett, szal ez nem volt gáz - másrészt meg nem mondtuk el nekik előre (csak utólag), hogy rajtam kívül mindenki (mert én pont előtte voltam vizelni) mit csinált előtte odabent a zuhanyzófülkékben...
 
Ja, meg Kimlén volt a kis dagadt gyerek is (akinek jó esélye van arra, hogy egyszer csak akkora pocakot növesszen, mint nekünk van) aki mindig a nyakába ugrott az arra járó hajósoknak egy Tarzan-kötél segítségével a vízen (a mienkbe nem, mert a nyugodtabb vérmérsékletű TCs csak annyit mondott neki, hogy van egy tartalék evezőnk, szal nem gáz ha az egyik eltörik valakinek a hátán, illetve a mindig éhes Bob azt ígérte neki, hogy megesszük). Meg Kimlén volt, hogy bármennyire is óvtam magam a naptól, leégtem. Na nem nagyon, csak a fejem, a térdem meg a lábfejem (a papucspántok persze nem) de ezt vereségként éltem meg (mert az ember színe a fehér :)) bánatomban bele is mentem a vízbe, de aztán mikor láttam, hogy tele van hallal, majdnem kijöttem (a hal nem az ember legjobb barátja, mert az ugye a disznó) de aztán Bob megmutatta, hogy az ember a halak felett áll a táplálékláncban és lenyelte azt a (nyers meg persze élőt) amit Szilvi fogott a kendőjével, így mégis inkább maradtam mert a parton meleg volt. TCs-ék közben ugrottak jókat egy pallóról (amilyeneken a kalózok szokták megsétáltatni a ellenfeleiket) a cápák közé, bár a pálmát vitathatatlanul Ricsi ugrása vitte, mikor legnemesebb szervére esett, amit ugyan bőszen tagadott mikor felbukkant a habokból, de aki látta a fejét, az tudja, hogy hazudott :))
 
Asszem a második kimlei estén voltunk kocsmázni is ahol majdnem fele annyiba került a metaxa mint Győrben, volt csocsó és zenegép, meg egy-két bennszülött (sok vizet nem zavartak). A zenegépnek személy szerint nem örültem, mert szarabbnál szarabb zenéket sikerült kérni rajta (a harmadik Majka-papánál már fontolgattam az öngyilkosságot, de aztán Bob büszkén bevallotta, hogy ő kérte őket, így mégis inkább az élet mellett döntöttem, hogy ne legyen jó neki). A csocsó jó volt (pedig amúgy nem szeretem, mert közben mozogni kell :)) viszont a banda bélműködése is rendbe jött a chilis bab után (várakozásainkkal ellentétben elviselhető szintre süllyedtek a "gyilkossági kísérletek" és a sátor sem fújódott fel reggelre. Bár én majdnem nem aludtam benne, mert Szilvi és Vera kitalálták, hogy smaciznak ha Ricsi meg öcsém is, akik ugyan kedvtelve végignézték a csajokat (nekünk persze nem szóltak a szemetek) de aztán mégis meggondolták magukat (pedig mind a ketten ettek előtte hagymát) szerencsére és nem történt közöttük semmi rendellenes :)))



a hasverseny (ma már nem kellene sokat
erőlködni, hogy ekkora legyen :))


Pénteken aztán tovább indultunk Dunakeszentpálra, mert Bob az Autista mindenre kezdte azt hinni, hogy az öt (és úgy számol, mint Arthur a Brittek királya a Gyaloggalopban: egy, kettő, öt) és bíztunk benne, hogy a levegőváltozás jót fog tenni neki (nem tett). Egyébként ez volt a legkönnyebb szakasz, alig eveztünk és mégis viszonylag hamar odaértünk, pedig jó későn indultunk és még a Ködlápon is át kellett verekednünk magunkat (itt hideg volt - ékes bizonyítékaként annak, hogy halottak vannak a közelben - és majdnem lerángattak a mélybe a lápi szörnyek, de azért megúsztuk, bár egyszer annyira belekeveredtünk a vattába - ami a víz tetején úszott és zöld volt és nyálkás és szerintem egyetlen hatalmas élőlény volt az egész - hogy azt hittem ott ragadunk, de aztán sikerült róla letolni a kenukat).

A dunaszentpáli kemping után mondjuk rájöttünk, hogy a kimlei mégsem volt olyan rossz meg ott még piánk is volt (igazából ha a csajok délelőtt nem isznak, akkor elég lett volna végig amit magunkkal vittünk, csak sört kellett venni időnként pár dobozzal) bár TCs áthidalta a  problémát, mert a nővérével hozatott ki (meg tüzifát is mert a 20m-re lévő erdő túl messze volt ahhoz, hogy rőzsét gyűjtsünk) meg befutott öcsém volt (?!) menyasszonya is aki mindent hozott csak nekem sportszeletet nem (rövid tusakodás után végül is nem öltem meg, mert Ricsi vett párat a kocsmában és a csokiéhségünk valamelyest csillapodott).

Meg ettünk mócsingos húsból készült bolognai makarónit (Bob először sajt nélkül, mert elfelejtette, hogy van, aztán meg nem maradt neki tészta és még főzött magának, aminek a nagy részét másnap a kacsák ették meg, amiket Ricsi beidomított - igazából szerintem az a csapat liba is evett volna belőle, amik kisereglettek a partra, de amikor a vezérgúnár kitárta a szárnyait és Ricsi látta, hogy sok lúd disznót - ez még találó is ;) - győz inkább visszavonulót fújt).



persze ha az izmos csávó
segített volna Ricsinek...



...aki közönségdíjas lett Sálgótárjánba' egy évvel később,
már akkor, amikor Győzikét még
sehol sem jegyezték. :)



Az este alig fogyott pia, viszont Ricsivel majdnem beleestünk a vízbe, mikor egy hordóban hoztunk vizet leönteni a tűz maradványait (megismertem egy újabb korlátját testi valómnak: egy hatvan literes hordóval nem tudok bicepszezni, ha majdnem tele van vízzel).

Az utolsó nap egyébként a legrémesebb volt. Vera szerint még soha nem akartunk ennyiszer meghalni (állandóan nyafogott) és a víz is alig folyt már, ezért majdnem végig evezni kellett (a horgászok is egyre elkeserítőbb válaszokat adtak arra, hogy messze van-e még Mohács) és a kajánkat is elég hamar megettük, és már pont Szilvit kezdtük nézegetni, hogy milyen jót lehetne belőle enni (mivel úgysem evezett, feláldozhatónak tűnt) de mivel megállapítottuk, hogy a melle-húsával nem húznánk sokáig (tulajdonképpen nem mi voltunk bunkónk, mert ő mondta :)) meg előkerültek a vastartalékok (egy doboz májkrém és az elmaradhatatlan Kruska ami kétszersültféleség meg Andi dugi keksze) ezért megúszta a dolgot. És Bob is mondta, hogy már csak öt kilóméter van hátra :)

Győrnél aztán megint különváltunk és hajráztunk egyet a végére, meg találkoztunk motorcsónakkal (azért előtte összekapaszkodtunk, pedig ez rendes volt és nem is ment gyorsan mellettünk, nem mint az a faék, amelyikkel még Halászi előtt futott össze a Bismarck, amikor felderítette a terepet és kétszer is elhúzott mellettünk jó gyorsan, na az nem volt rendes, ott nem sok kellett, hogy boruljunk).

Estére mindenki atomul elfáradt, de azért még bementünk Bobékhoz meginni a maradék piát (nem sikerült maradéktalanul teljesíteni a kitűzött célt) annak örömére, hogy mindenki túlélt mindent, bár Bob még mindenből ötöt látott továbbra is :)
 
Még ragozhatnám, de mindjárt leesik a kezem a sok gépeléstől, szal ennyi :)
 
Úgyis kifelejtettem sok mindent, de majd akik még ott voltak, azok pótolják...