Tóközi Imre

A Ferdehát

- Dale Avery után szabadon -


"Ki pitvarában belet ontva
Froclizik, s kesergve-hegedül,
S bármerre néz, mézsörre, borra
Ivócimborát lát maga körül.

Előtte a böllér siváran
Csücsörítő és vigasztalan -
Ő meg csak fejen áll magában,
S magját hajszolja lázasan."


- ELSŐ RÉSZ -


A Fürdetés

"Csak mint vas eszköz teljesítek s fázom,
Míg kidöglök s lekvár, ki helyemre álljon.
Eladtam már vajam, nem hasamnak élek,
Nyulakat, kis kecskét már nem is herélek,
Lelkem lett a fürdés, szíved lett az álmom,
Szívedet keresem, amíg megtalálom."


1.

El Dzsaló


A férfi, bár halhatatlan volt, mágikus hatalmak segítették. Ennek ellenére egy vak és sánta tevén kelt át a sivatagon. Hiú korában talán fekete nyinyjaként, az éj leple alatt surran be a városba, de az eltelt évek alatt megtanulta a leckét: gyanús, ha valaki ballonkabátban, kalapban és sötét napszemüvegben nem hagy nyomot maga után.
Nos, a férfi gondoskodott a nyomokról. Hosszú útját elszórt chipses zacskók, és sörösdobozok, olykor pedig tekintélyes ürülékhalmok kísérték. Az al pagodai járaton érkezett a Tanya el Libanyálba, s még aznap kivégzett két zsebtolvajt - mert zsebek híján küldetése eleve kudarcra ítéltetett -, a felbőszített maffia bérgyilkosait pedig egy kis oázisi fogadó huszonharmadik emeletéről hajította ki. Ettől fogva a Keresztapa elől menekült át a sivatagon - nemcsak a látszat kedvéért…
A dzsad kereskedők együtt keltek a közös hálóhelyről (no igen, az ember a hosszú sivatagi út során nem bírja ki szex nélkül…). A városfalhoz tapasztott karavánszervízbe betűzött az éles fény, az emberek a hosszúra nyúlt éjszaka után meglehetősen nehezen mozogtak. Mindenki tök boldog volt, hogy végre megérkeztek egy civilizált helyre, ahol nők is vannak. Bár sokan közülük már régóta ismerték egymást, de nem voltak túl válogatósak, és az úton is gyorsan ismerkedtek.
Az egyik teve mellett gubbasztó férfit egyikük sem látta korábban; al pagodában csapódott a karavánhoz, és kultúrálatlan böffentéseitől eltekintve senkihez sem szólt. A dzsadok felcihelődtek, és megpróbáltak beslisszolni a városba, de az őrség útjukat állta. A férfit is megállították. Az őr fapofával mérte végig, és egyből gyanút fogott (csak hogy ne legyen olyan unalmas a történet).
- Melyik kurafihoz tartozol? - morogta fogatlan, hagymától bűzlő szájával.
A megszólított felpillantott, és csak ennyit lökött oda neki foghegyről:
- Magányos farkas vagyok. Anyád törpe volt?
Az őrt nem igazán zavarta a bunkó beszólás, és miután alaposabb vizsgálódás után sem látott fegyvert nála (levetkőztette a szemeivel), leköpdöste.
- Átvizsgálom a csomagodat! - hörögte két adag dzsuvaköpés között.
A férfi tudta mi következik, és egyáltalán nem volt ellenére a fordulat. Körülpillantott. A kapu mellett hosszú vályogbástyák nőttek ki a városfalból, szorosan közrefogva az utat. A fal mellett koldusok hada fetrengett, de szinte biztosra vette, hogy valamennyien ellenséges érzületű fejvadászok, akik csak az alkalomra várnak. Máris sokan feléjük fordították a tekintetüket, és fehér botjaikkal üzentek egymásnak szupertitkos jelekkel.
Vihar előtti volt a csend. Az idegen törte meg:
- Nem fogod átvizsgálni - a hangja rekedt volt, nemes arcélét az őr taknya borította. A katona arcán erre a merész kijelentésre megfeszült a tegnapi forró leves által összeégetett bőr, kezében meglendült a fémből készült nundzsaku… aztán kihullott belőle. Testét az idegen bal lába járta át. Lassan, utolsókat harákolva esett össze…
A férfi lecsapott a gazdátlan nundzsakura, majd a fegyvert lágy, köríves mozdulatokkal forgatva az álkodusoknak esett. Rövid, ámde véres útját beszakított fejek, letépett fülcimpák, és hörgő, tévedésből eltalált kereskedők kísérték. Amikor már nem látott több ellenfelet, szemében kihúnyt a gyilkos fény, és villámgyorsan eltűnt a döbbent tömegben. Az őr, utolsó erejét összeszedve még beleüvöltötte végső szavait a halálillatú csendbe:
- El Dzsaló, el Dzsaló…
A sivatagi rovar, amely mindent kiröhög.
Döbbent társai a kefír bosszúját emlegették, mozdulni azonban csak kettő bírt közülük: egy véletlen folytán életben maradt koldus, és egy homokárus - az uralkodó két besúgója - próbált a távolodó idegen nyomába szegődni.

Kebab el Robinak pompáját Ynew-szerte énekekbe foglalták a lefizetett részeg kobzosok, ám azt már kevesen tudják, hogy a város a gazdagságát nem szorgoskodó lókupecei, nem hírhedt ninószarvpiacának, de még csak nem is a testi szabadfoglalkozásúakra kirótt adónak, hanem egy titokzatos anyagkeveréknek köszönheti.
Al Bakra-kenem, vagy Mákosfánk, népszerű nevén a Majonéz: ebéd utáni kábítószer, amit nagyban vásárol a messzi Khrán. Összetétele és elkészítése üzleti titok (all right reserved), egy tubus Majonéz ugyanannyi ketchupot ér. A szupertitkos műhelyeket a kefír személyes testőrei, a rettegett Fekete Aprítók vigyázzák, s a mesés haszon java is a McDonald'sba áramlik.
A város utcáit járó alien (gy. k.: idegen) nyomát sem látta a pompának, és a Fekete Aprítóknak. A pereskedőnegyed nem különbözött a más városokban megszokottól: kuplerájok, bordélyházak és éjszakai lokálok URALták a terepet. Az utcákon por, tevék, por, szemét, por, pénzváltók, pizzériák, por és por, a homokszín vályogfalak mögött patakokkal ékes kertek. A házak előtt, és úgy általában mindenhol, amerre csak a szem ellátott, belőtt emberek fetrengtek, bételt rágtak, vagy éppen egy füves cigire gyújtottak.
Hangzavar. Zűrzavar. Nemzavar.
A férfi lassan haladt, meg-megállt fingani egyet - nem azért harcolt, hogy aztán nyomát veszítsék. Szeme sarkából ellenőrizte követőit, s ha elkallódni látszottak, újabb szagmintát hagyott hátra.




- folytatása következik -