Tóközi Imre

Sztár vársz

szpesöl edisön, ahogy azt Georges Lucas eredetileg megálmodta!


A gyönyörű, csillagoktól fénylő világűrben egy mocskos, összeokádott hiperszuper YT-1300-as teherűrhajó repült nagy sietve. Mellesleg erre nyomós okot szolgáltatott az a birodalmi járőrhajó, amelynek a lézer-ütegei épp az imént kezdték el a tüzelést. A teherhajó undorító testét körbenyaldosták az emésztőgödör szagú sugarak. Az összes csempész nehezen viseli az ilyesmit, pláne Christo Phoro, a hírneves wantedista. No meg hű és egyben hülye társa, a szőrös testű  alvuki, Szopóka, aki mellesleg homi is volt egy kicsit, de ennek az égvilágon semmi köze a történetünkhöz.
Szóval ott tartottunk, hogy kéjesen erőszakolják a laser-sugarak /sugar-free/ Christo barátunk hajóját. Ez a művelet már csak azért is bosszantó, mert egy kicsit bele lehet halni. No, de nem azért kezdtem el ezt a kis novellát, hogy mindjárt az elején mindenki meghalljon. S nem is így történt. A teherűrhajó ugyanis egy hirtelen fordulattal elsült, és sűrű spermacsíkot vonva maga után belépett a hiper-űrbe.
Rögtön fehér ruhás lányok jelentek meg ki tudja honnét, és bájos reklámmosollyal RAMA margarinos szendvicseket szolgáltak fel a kitikkadt csempészeknek, málnaszörppel.
- Mi a jó büdös franc ez?! - akadt ki a történteken Christo Phoro, majd egy villámgyors mozdulattal letépte az egyik lány bal melléről a ruhát, s az ámulattól elkerekedett szemekkel meredt a látnivalókra. Szopóka - bár a felszolgálók nemére való tekintettel felettébb kelletlenül - szintén így próbált tenni, de a durva vukifiúkhoz szokott mancsai a girl ruhájával együtt letépték a mellét is... Aztán a lány rémült sikoltásaival mit sem törődve, bűntudatától vezérelve enni kezdett. Jó soká tartott, mire a bőséges idomokkal megáldott nő elfogyott, de aztán a vuki a hasát simogatva elégedetten dőlt hátra. Eközben Christo is kielégült párszor, és ő is enni kezdett, de hála sokrétű neveltetésének ő nem a lánnyal kezdte.
Hogy szegény csaj mégis a kannibalizmus áldozata lett, az csak annak köszönhető, hogy a kapitány nem találta meg az étkezéshez nélkülözhetetlen majonéz-készletét, mert már mindet megette.
Egy hét múlva - eseménytelen út után - kikötöttek a new-yorki kikötőben. Megcsodálták a spiné szobrát a szabadságról, majd megfelelő készletek beszerzése / 5676346324253245 metrikus tonna majonéz / után ismét nyakukba vették a számukra oly szép, és újra, meg újra újabb és újabb látnivalókkal szolgáló világűrt / new yorki tájszólással szólva SPACE-t /.
Egy hét múlva...
- Miért rángat a motor már megint, te rohadt homokos dög??? - hallatszott valahonnan Christo Phoro hangja.
1/2 hour later...
- Kapitány! - kezdte bűnbánó hangon a szőrös állat - Asszem elfogyott a benzin...
1/4 minut later...
Christo elégedetten húzta végig újra és újra az őrjöngő Szopóka testén a gyilkos forróságú lézer-sugarat, kiélve ezzel minden titkos vágyát.
1/8 secundum later...
A lézer-sugarak átütötték az YT-1300-as érzékeny burkolatát, és az éltető levegő pillanatok alatt elillant az úgy szeretett space-be.
Pillanatok later...
A kihalt teherhajó fedélzetén egymásra borulva feküdt két hulla. Az egyik szőrös volt, és teste sok apró darabban hevert szerteszéjjel mindenütt, míg a másikuk nem volt szőrös, összeaszott kezében viszont egy lézer-pisztolyt szorongatott. Mindkettőnek kifolyt agy borította a fejét, ami a jelek szerint az orrukon és a fülkagylójukon keresztül szivárgott ki.
A beleik hasonló pozícióban voltak...

Mindezt T. J. Hooker, alias Kirk kapitány állapította meg vagy kétezer évvel később, mikor végre sikerült elfogni a BOLYGÓ HOLLANDI-t...
Mindenki azt hitte, hogy a történet ezzel le is záródott, holott valójában csak most kezdődött. Az ENTERPRISE-ra ugyanis befészkelte magát egy idegen létforma, az A L I E N... A nyolcadik utas kivételével mindenki kipusztult az egész világegyetemben, az imént említett figura pedig vidáman röhögött, míg világ a világ...
Aztán egy szép napon rádöbbent valamire: már fáj az oldala a sok vihogástól, ezért elment a Munkanélküli-központba, ahol azonban csak egy ALL DEAD táblát talált. Mindenhol csak ilyet talált...
Aztán megőrült, és fel akarta kötni magát, de nem tudott venni kötelet sem, ahhoz pedig méltatlannak érezte magát, hogy lopjon. Így aztán inkább egy vonat elé ugrott, beverte a fejét a sínekbe, és felfordult.
Hogy ki vezette, a vonatot???

MÁR KÖZTÜNK VANNAK AZ ŐSEIK. HELYES KIS CSÉSZEALJAKON REPDESNEK IDE-ODA...
                                 

Thocy a ZAGY ügynök, az
FBI X-aktákkal foglalkozó szakembere


(1993.)