Tóközi Imre

Hangvers


Csak egy hang vagyok a fejekben
Örökös játékszer a kezekben
Visszatérő, majd újra tovatűnő jelenés.

Aprócska homokszem a gépezetben
Természet alkotta-rontotta elmékben
Hangjátékot játszó elhangolt hangember.

Nincs az a tér és nincs meg az idő
Hol arcomat simogatná kedves érintés-szellő
Illúzió éltem ide-oda sodró folyamán.

Én kértem, én éltem, hát az én vétkem
Valahogy sokszor mégsem értem
Álomvilágban ringó nefelejcs-nebáncsvirág.

Csillagporból születtünk, s azok leszünk újra
Mégsem jutnak el oly sokan a horizonton túlra
Magunk alkotta korlátok, béklyók – nekünk.

Mind azt hisszük, hogy mi mások vagyunk
Másképp élünk, más lesz a sorsunk, a napunk
S csak kevesek szárnyalnak szabadon – a szavakon…