Tóközi Imre

Nagyapám


Elmentél csendben, egy ködös őszi reggelen,
S azt mondják, csak az emléked marad meg.
Bólogatok szomorúan, s tudom, hazudnak
Hiszen bennem vagy, bennem él minden.

Minden, mit valaha tanítottál nekem,
Az élet – a sok bánat és szenvedés.
Aprócska örömök, miknek örülni kell,
Mert meglehet, hogy nem jönnek újra el.

Elmentél messze, talán a nagyinál vagy már
Egy hosszú, és mozgalmas út után.
Soha meg nem törve, emelt fővel vártad
Az évek során oly sokszor kikacagott Halált.

Éltél, s most már csak bennem élsz tovább,
Szívemben a szeretet, agyamban a tudás.
Azt mondtad jó lesz így, s én elfogadom már,
Mégis hiányozni fogsz mindig, nagyapám.