Tóközi Imre

Ölelj, vagy ölj meg


Érzek minden apró kis rezdülést
Együtt töltött pillanatok varázsát
Mosolygó szemeidben a ki nem hunyó fényt
S lassan nyíló érzelmeknek hajnalát.

Meglátni, megszeretni – üres szólamok
Álmoknak tűnnek a tavasz meseszép dallamán
Lelkemből égbe szálló vágyakozó sóhajok
Melyek rád találnak. Egyszer, talán.

Érzek valamit, érzem, nem tehetek róla
Nem csituló, gyorsan emésztő érzelem
Gyötrelmet hoz minden egyes holnap -
Egy reménytelen, mégis áhított szerelem.

Múlnak az éjek és elmúlnak a nappalok
Eszelős módjára kívánlak és mégsem
Ölelj vagy ölj meg – csak ezt akarom
Felgyújtasz, elégetsz. S eltűnök a ködben.

Ember vagyok, ismerem a korlátaim
Vágyom rád, mindennél jobban már
Tudom, nem enyémek érzelemmel teli álmaid
Miért, miért őrjítesz egyre tovább?

Nincs válasz, soha nem is lesz talán
Nem érdekel semmi, bármi legyen is az
Egy, csak egyetlen egy angyallány
Behunyom szemem – s elveszejt az illata.

Olvasom egy régvolt költő verseit
S átérzem azok minden bánatát
Felidézem röpke múltam emlékképeit…
Egyszer, ó csak egyszer ölelj át!

Őrjítő fájdalom, szenvedés, halál.
Azt hittem más lesz, hogy kibírom a magányt
De napról napra rosszabb lesz már
Ölelj vagy ölj meg – ne hagyj szenvedni tovább!