Tóközi Imre

A Hány...


Tegnap láttam egy
Bűzölgő, sárga hányt,
Miközben mellettem
Az orrát túrta a lány...

Ülünk a vonaton...
...Tele van a tökünk.
Nekünk is! A paraszt
Meg üvölt: ez a mi földünk!

Felfordult a világ,
Minden csupa talány;
S egy lógó belű szamár
Kiábrándultan i-áll:

Lóg a belem, vörös
Káposzta a fejem,
Elapadt már mind, a tejem
Életem sötét verem.

S jő egy osztag
Vágott szemű vietkong...
A csacsiért már az
Öregharang kong!

AIDS-es vére az
Út szaros kövén,
Kifordult bal szeme
A jobb helyén...

Embertelen sötétség
Borul a kietlen tájra,
Nostradamus jóslata
Beteljesülni látsza.

De nicsak ott jő egy
Vadnyugati halőr, ki
Beledől coltjába:
Oh, micsoda malőr!

Asszonyok és lányok,
Váladékok, s hányok,
Menetelnek sorban,
Mellettük akna robban...

Húscafatok szállnak,
Rothadnak és málnak;
Az okádékos nyálnak
Hú, de nagyon fájnak.

Bambi jár-kel lassan
Az erdei porondon,
Miközben a vadász
Csak rája gondol...

Lő Rumcájsz, tripla
Szaltót csinál az őz...
De szerencsére mindig
A hánybitorló győz.

Maugli azonban most
Sem hányt hiába,
Beleugrott az vadász
Redvedző nyakába.

És szétharapta...

...És nyalta a vért...

...És belehalt...

A halotti máglya a
Pokolban még mostan
Is folyton csak ég...
Hány Belzebub szíve
Szakadt meg a honért.
Eggyé se, de nem ez a baj!
Hanem a nyirkos belű zűrzavar!
Ami zaj.......................

Lawrence Cedrick és
Knight Rider harcol,
Testük körül minden
Világ őrülten lángol.

És mind a ketten meg-
fulladtak a füsttől...

De e vers még nem holt vers,
Bár a sötét vég közeleg...
De egy ilyen páratlan műremek!
Egy múzeumban sem fűtenek...

EPILÓGUS

S ekkor felbukkant újra
A kegyetlen Hány...
Csepegő váladékán ezernél
Több csillogó világ...
S elpusztult mind!