Tóközi Imre

Érettségi találkozó
2005-11-11.


[PÁGISZ]


Történt vala, az Úrnak 1995. esztendejében, hogy a nemes egyszerűséggel a Tejút galaxis Naprendszernek nevezett kis szegletében, egy parányi, majomtól származó értelmes lényei által Földnek titulált bolygón, hosszú évek közös megpróbáltatásait követően elvált egymástól egy kicsinyke, ámde annál lelkesebb csapat. Az élet rögökkel borított ösvényein ki-ki hol megtalálta - hogy aztán ismételten jól elveszítse - a maga kis vadcsapását. Az viszont bizonyos immár, hogy mindenki sikerrel, élve átvészelte az első tíz esztendőt.



Vacsoráljunk


Miután két önfeláldozó ember (most szerényen mondhatnám, hogy nevük említésre sem érdemes, de egyébként Antal "Al Bundy" Attila és csekélységem voltunk azok :)), időt, pénzt - sajnos, mint utólag kiderült, várakozásunkkal ellentétben mégsem vettünk fejenként egy-egy terepjárót hétvégi kikapcsolódásainkat elősegítendő a maradék pénzből, de azért nyáron is megszervezzük Fűzfa Ákosék tanyáján a következő összejövetelt -, s fáradságot nem kímélve (most öntömjénezünk) röpke hetek alatt mindent előkészített, végül a Kristály étterem különtermében összeült a némileg foghíjas, de a így is várakozáson felül megjelent egykor PÁGISZ-ivadékok hada. Persze a rendezők kicsit elkéstek, mert TCs lassan vettte fel az ingét, és Habbának is soká tartott elmagyarázni az első feleségének, hogy most nem melegfesztiválra megy (a hónapban már másodszor :)), hanem istenbizony-de-tényleg osztálytalálkozóra, mi meg ugye elkövettük azt a botorságot, hogy beültetettük mellénk, így pár tanácstalan emberke már gyülekezett, mire beestünk (ahogy Bob némi rosszindulattal megjegyezte, egyiküknek-másikuknak majdnem adott pénzt, amikor jól nem ismerte meg és elment mellette :)).



Beszámolók


Ha már itt tartunk, én, aki azért mindenkivel beszéltem már az elmúlt hetekben, s így legalább hangról volt esélyem megismerni mindenkit, szintén belepislantottam olykor a 10 év előtti fényképes listába, hogy az újabb és újabb jövevények némelyike ugyan melyikre is hasonlít (na jó, ez persze nem igaz így ebben a formában, de tény, hogy volt néhány meglepő változás - mondjuk inkább vastagabbak lettünk a nagy jólétben, mint vékonyabbak :)).



"Saci" tanárnő sála


A nem éppen rendes módon, de egyhangúlag megszavazott, vodka-martinitől némileg zsibbadó nyelvvel rögtönzött nyitóbeszédemet követően elfogyasztott hatalmas mennyiségű étek után aztán lerántottuk a leplet egymás gyanús üzelmeiről, s megkezdődött a rendhagyó osztályfőnöki óra (visszagondolva, így utólag, tarthattuk volna mindegyiket hasonló körülmények között :)) amelynek keretében mindenki eldarálta, hogy mihez ért, mihez nem, kit vett el (vált el), hányszoros milliomos (vagy éppen hányszor ment tönkre), illetve hány évig nem kellett napoznia (Anti és Bob pedig lelkesen és ugyancsak vidáman rajzolgatták a vasgolyóban végződö láncokat listánkon az ilyen emberek neve mellé - akik nevét tapintatból most nem közlöm, pedig nem is vagyok köztük, de hát ilyen jó fej vagyok :))



Mondjunk beszéd


Született nem kevés meglepetés, olykor pedig egyáltalán nem lepődött meg senki semmin, de végül is az eredetileg tervezett versenykategóriákban (ki lett a legsznobabb / leggazdagabb / legnagyobb arcú / legtöbbet ült / legtöbb gyerekes / legtöbbször elvált / stb) nem osztottunk díjakat, mert nem a szervezők kapták volna meg azokat.



Mellszőrtépés


Új helyre települt iskolánkban a költözés közepette eltörött üvegű érettségi tablónknak majd utána nézek, úgyis megyek valamikor előadást tartani Sárándi tanárnő osztályának (szerintem túl részeg voltam és ezt kihasználva ígértette meg velem :)) még nemtom miről, de a kölkök biztos annyi hülyeséget fognak kérdezni, hogy már most kaparom a falat tőle (majd elviszem szaktanácsadónak a Habbát, aki segít tudományosan megalapozni az elhangzottakat - pl "ez télle' így van" vagy "ezt most kurvára e'hittem", meg ilyesmi, illetve az általános melegség, az üvegházhatás és a gyirmóti tehenek hármas összefonódásáról alkotott korszakalakotó, s mindez ideig a maga nemében egyedülálló elméletét is megoszthatja az ifjúsággal, hátha így bekerül a Tudományos Körünkbe :))



Már jó a kedv


De visszakanyarodva az osztálytalálkozóra, most eme keretek között nem hiszem, hogy bírnák az ujjbegyeim a sok gépelést, hogy mindenkiről elmondjak mindent, amit hallottam, aki ott volt és kiváncsi volt a többiekre, az úgyis hallotta (tudtommal az előző találkozóval ellentétben most nem ült senki, hogy emiatt ne tudott volna eljönni :)), a találkozón véglegesre frissített címlistát pedig a közeljövőben el fogom küldeni mindenkinek, hogy tudja tartani a kapcsolatot azzal akivel csak akarja. A teljes fotógaléria, összesen 173 kép elérhető nálam, esetleg majd megpróbálom feltölteni valahova, hogy egyszerűbben elérje mindenki (bár ami már a Kristály után történt különböző szórakozóhelyeken és az utcán közben, nem biztos, hogy előnyös lenne a nagy publicitás... :))



Állatok :)


Ha viszont már itt tartunk: néhányan éjfélig hazamentek, de a többség maradt, s a megbeszéltek alapján a N-Joy nevezetű borzadályban találkoztunk (mondjuk előtte heten vagy nyolcan - itt már nem voltam különösebben józan - betekintettünk a Dariusba is, ahol azt hittük, hogy sokan vannak és meleg van, ezért némi italozást követően átsétáltunk mi is az N-Joyba, ahol megtudtuk, hogy mi is az igazi tömeg és meleg (pedig Habba már haza is ment Egérrel :)), de ez már olyan hajnali kettő fele volt és négyre egészen elfogadhatóvá apadt a népesség, ötkor pedig még nekem sem volt tömegiszonyom többé. A keménymag persze tovább ivott, de a még keményebb "nekem komoly barátnőm van", "nekem meg menyasszonyom" emberek (szolidartásból most nem mondok neveket, de a fényképek nem hazudnak :)) gátlástalanul fogdostak mindenkit (értve ez alatt, hogy rendes ember módjára nem csak azt aki elment mellettük :)), bár a jelen lévő nők jó része ránézésre is meglehetősen laza erkölcsiséggel rendelkezett, bár volt akinél volt határ, pl Ghomby két különböző nővel történő románcát külön-külön és egyben is sikerült megzavarnunk, amikor vagy öten drukkoltunk és fényképeztünk (ez már nem tudom, hogy a mellbimbó szépségversenyünk előtt, vagy éppen után volt, de a mellszőr mennyiségi verseny biztosan még az utcán volt :))



Sznobklub :)))


Különben most nem éreztem rosszul magam, de mindig átérzem ilyenkor, hogy tulajdonképpen miért nem járok ilyen helyekre, pl TCs-vel is belénk kötött egy hegyomlás a pultnál, mert szerinte TCs azért volt "MSZP-s kommunista", mert vörös ingben volt (igazából narancssárga, de gondolom az a szubhumán ilyen összetettebb színeket már nem tudott belezárni az agykérgébe), illetve én azért voltam kommunista, mert öltönyben voltam (mondjuk mikor békítőleg elmeséltük, hogy azért nem vagyunk olyan szakadt kis köcsögök, mint ő, mert érettségi találkozóról jövünk, láthatólag az "érettségi" szó tiszteletet ébresztett benne, de vélhetőleg azért, mert még sohasem hallotta). Egy elég rossz külsejű brazil szappanoperahős is próbált haverkodni, aki előtte a Borost ölelgette és biztos látott mellette, de szerencsére hamar lekopott, amikor látta, hogy nem nagyon nézi embernek a társaságból senki (megjegyzem nem a bőrszíne, hanem a primitív arcberendezése miatt).




Enyém a világ




Anti talált nőt



Három testőr vazze



Ghomby ért hozzá



Ettől behalnak a nők



Melegedjünk :)



Átért a nyelve a fején



Csak nem Ghomby leendő feleségét ismerhettük
meg a hölgyben? De bizony :))



Az én srácom ;)



Ismerkedjünk



Arcok...



Szadopapa visszatért...


De száz szónak is egy a vége, öt óra után Ghombyval meg TCs-vel rájöttünk, hogy nekünk elég volt (már nem sokan maradtunk) és Antit jól otthagytuk egy csajjal (asszem egymás nyálának pontos vegyi összetételét vizsgálgatták a pultnál éppen), mi meg jól hazataxiztunk, majd miután majdnem meghaltunk a képeken, igyekeztünk a dupla ágyamon hárman gyorsabban elaludni, mint a másik, hogy ne haljunk meg egymás horkolásától (ezek ketten kb egyszerre kezdték, én magamat nem hallottam, de piásan álltólag szoktam, szal biztos most is). Dél előtt nem sokkal felébredtünk, TCs-ék hazamentek, én meg vissza akartam dőlni, de amikor a kinti levegőről visszamentem a szobába, simán újra berúgtam a levegő alkoholtartalmától, szal nem csak fél órát pihentem még, hanem fél délután, amikor is felébresztettek, hogy állítólag megyek még házavatóra is...



Tikkadtan hajnal fele



Alszik a Ghomby baba



S a Thocy baba is készül már



TCs meg csak békésen szundikál